Lábak nélkül gyíkbőrben, avagy a hímek nélkül szaporodni képes ausztrál lábatlangekkó

2017.Szeptember 01. 21:30 | Szerző: LM

Lábak nélkül gyíkbőrben, avagy a hímek nélkül szaporodni képes ausztrál lábatlangekkó

A legnagyobb elterjedésű lábatlan gyík Ausztráliában és Óceániában.

 

Az Ausztrál lábatlangekkó (lat.: Lialis burtonis, eng.: Burton's legless lizard) egy a pygopodid gyíkok közül, ami azt jelenti, hogy nincsenek mellső lábaik, és csak kezdetleges hátsó lábaik vannak. A pygopodid gyíkokat "lábatlan gyíkok"-nak, „csökevényes lábú gyíkok”-nak vagy „kígyó gyíkok”-nak is nevezik. Ez a faj Ausztráliában és Pápua Új-Guineában őshonos.

 

ELNEVEZÉS:

A faj nevét, burtonis, Edward Burton-ről (1790-1867), a brit hadsereg sebészéről kapta.

 

RENDSZERTAN ÉS FELÉPÍTÉS:

Az ausztrál lábatlangekkó a lábatlangekkó-félék családján belül a Lialis nemzetség tagja. A lábatlangekkó-félék családjába mintegy 40 faj van, azonban az ausztrál lábatlangekkó és egy másik faj (L. jicari), amely a Lialis nemzetségbe tartozik. A Lialis nemzetségbe tartozó tagok hasonlítanak a makro-stomatikus kígyókhoz, mivel ezek a taxonómiai csoportok funkcionálisan hasonló adaptációkat mutatnak, mint például az, hogy képesek viszonylag nagy zsákmányt egészben lenyelni. A lábatlan gyíkok és kígyók közötti különbségek azonban azok, hogy a lábatlan gyíkoknak nincsenek méregfogaik, nem képesek szorítással ölni, húsos nyelvük van a villással ellentétben, látható fülnyílásuk van és rendelkeznek szemmel látható elcsökevényesedett hátsó lábakkal. Továbbá az ausztrál lábatlangekkó és a lábatlangekkó-félék család egésze közelebb áll genetikailag és anatómiailag a gekkófélék családjába tartozó gekkókhoz. Ennek ellenére látszólag a kígyókkal mutat hasonlóságot.

 

Az ausztrál lábatlangekkók morfológiája jelentősen alkalmazkodott ahhoz, hogy képesek legyenek nagyméretű zsákmány leküzdésére. Elsőként a fej alkalmazkodott, az orr megnyúlt és hegyes lett, az állkapocs csipeszszerű, benne visszahajló, kampós fogak ülnek. Ezekkel képes megragadni zsákmányát. Ezen kívül a hosszúkás orr elősegítheti a binokuláris látást, amely lehetővé teszi lecsapás pontosabb irányítását. Egy másik alkalmazkodás megkönnyíti a zsákmány megtartását, az álkapocs rugalmas mezokinetikus és hipokinetikus ízületei miatt képes körülkeríteni a zsákmányt. Végül, képes visszahúzni a szemét, ami kulcsfontosságú, mivel az ausztrál lábatlangekkó a látására hagyatkozik vadászat során, ez az alkalmazkodás megvédi a szemet az esetleges sérülésektől.

 

ELŐFORDULÁS ÉS ÉLŐHELY:

Az ausztrál lábatlangekkó szerte Ausztráliában megtalálható, de hiányzik Ausztrália déli részeiről, beleértve Tasmaniát is. Pápua Új-Guineában is megtalálható, bár a populáció itt kis területre korlátozódik.

Megtalálható különféle területeken a sivatagoktól az esőerdők széléig, de nincs jelen a déli alpesi területeken és a szélsőséges északi sivatagokban, amint az az eloszlás alapján várható lenne. Általában megtalálható az alacsony növényzetben vagy a talajon lévő törmelékben, mint a lehullott levelek, amelyről kimutatták, hogy a trópusokon élő példányok számára. Ezt egy olyan kísérlet során mutatták be, ahol az egyes példányok választhattak különféle hasonló környezet közül és túlnyomóan előnyben részesítették a lehullott levelekkel elárasztott területet, úgy, mint a trópusi élőhelyeiken. Az olyan területeken, ahol a leveles alom kevésbé elérhető, ez a faj élőhelyéül a füvet, elhagyatott barlangokat és egyéb menedékeket fog használni.

 

TÁPLÁLKOZÁS:

Ez a faj szinte kizárólag gyíkokkal táplálkozik. Általában a szkink félék képezik a fő zsákmányállatot, de más lábatlangyíkokat, gekkókat és agámákat is fogyasztanak. Kiegészítésként arról számoltak be, hogy ez a faj ritkán kisebb kígyókat és elfogyaszt, ezt a múzeumi példányok gyomor tartalmának vizsgálatakor dokumentálták. A tanulmányok szerint meglehetősen ritkán táplálkozik.

 

SZAPORODÁS:

A szaporodás az ausztrál lábatlangekkóknál szezonális és a párzás Ausztrália különböző területein egyszerre történik. A párzási időszak általában szeptembertől a nyárig tart.  A megtermékenyítés és a tojások lerakása általában novembertől januárig tart, bár a párzás a szokásos párzási időszakon kívül bármikor előfordulhat és a nőstények képesek egy évben több fészekaljat rakni. A tojásokat farönkök vagy kövek alá, a talajra, a levelek alá és néha cukor hangya (Camponotus consobrinus) fészekbe rakják.

A fészekaljakat gyorsan egymás után rakják le a nőstények, mindegyik fészekalj 1-3 kemény, bőrszerű tojásból áll, bár a 2 tojás a leggyakoribb egy fészekaljban. Közösen is rakhatnak fészket, amiben legfeljebb 20 tojás található. Felfedezték, hogy a nőstények képesek tárolni a spermiumot a testükben egy későbbi megtermékenyüléshez vagy képesek szaporodni szűznemzéssel (ivartalan szaporodás), ez egy olyan genetikai jelenség, ami biztosítja az élőlény szaporodását, a hím párzása nélkül, tehát az egyedfejlődés csak a petesejtből indul meg, a hímivarsejtek részvétele nélkül. A frissen kel kicsik kb. 13 cm hosszúak.

 

ÉLETMÓD:

Az ausztrál lábatlangekkó általában nappal táplálkozik, mivel zsákmánya nappal fordul elő a leggyakrabban, de bármely napszakban lehet aktív. Ez kiemelendő, mivel a mozgása inkább az éjszaka felé irányul, hogy kihasználja az olyan előnyöket, mint például a hőguta kockázatának csökkenése és a nappali felülről támadó ragadozók. Egy másik ok arra, hogy éjszaka mozogjon, hogy elkerülje támadási pozíciójának leleplezését, ami nappal könnyen észrevehető, nagyobb valószínűséggel jut táplálékhoz, ha lesből képes támadni. Ezen kívül a földrajzi eltérések is befolyásolják a mozgását és a táplálkozását, mivel ez a faj igen széles körben elterjedt, és különböző környezetekben él.

Ez a gyík vadászatkor első sorban a szemére hagyatkozik, a rajtaütés alapja a mozgás és elzárja a menekülő utat a zsákmánya elől. Búvóhelyét úgy alakítja ki, hogy rejtve maradjon a ragadozóktól, ez különösen fontos táplálkozás után, mivel ilyenkor inaktívabban, mint általában és könnyen zsákmányul eshet. A búvóhely a hőszabályozásban is szerepet játszik. Például egy levelekkel telt üreg egy nagyon jó búvóhely, mert mélyebben a talaj hűvösebb és a ragadozók elől is rejtve maradnak a levelek alatt.

A vadászat során egy különleges technikát is bevet, ami nagyon ritka a gyíkok között, farkát csaliként mozgatja. Ezt csak akkor veti be, ha a lesből támadás során nem sikerül zsákmányt ejtenie. Azonban ezt a taktikát nem veti be minden alkalommal, amikor a zsákmány megszökik, a valószínűsége, hogy használja úgy nő, ha minél több idő telik el az utolsó étkezés óta. Háromféle módon használhatja, csalinak álcázza, megzavarja vele a zsákmányt mielőtt lecsap rá vagy mindkettő egyszerre.

A zsákmányszerzési stratégiák igen fontosak, mert a prédaállatok esetenként olyan nagyok, hogy komoly sérüléseket okozhatnak. Ezért van, hogy a támadást úgy irányítja, hogy a zsákmány nyakát vagy fejét célozza meg, így elkerüli a harapások kockázatát. Továbbá a nagy testű zsákmányállatot addig tartja, míg az el nem pusztul, és csak utána kezdi el lenyelni, így kerüli el a sérüléseket, ellenben a kis testű prédát már akkor elkezdi lenyelni, amikor az még küzd, mert ez kevesebb energiába kerül, mint megvárni, amíg kimúlik.

Ez a faj hajlamos hangot kiadni, főleg, ha veszélyben érzi magát. Ha ragadozó kapja el képes farkát ledobni, mint sok már gyík. Ugyanakkor jelentős időbe és energiába telik új farkat növeszteni.

 

MEGŐRZÉS:

Ez a faj nem tűnik elsődlegesnek a természetvédelem szempontjából, mivel Ausztrália legelterjedtebb hüllője, és csak néhány kivételtől eltekintve szinte az összes ausztrál élőhely típuson megtalálható. Ráadásul a bőséges populációról nincsenek konkrét adatok, de nincs arra utaló jel, hogy lassan vagy gyorsan csökkenne a számuk. Következésképpen még nem értékelték az IUCN megőrzési státusára vonatkozóan, nagy bizalommal megjósolható, hogy a „least concern (LC)” nem fenyegetett státuszba sorolható.

 

 

 

Forrás: wikipedia

Képek: google