Tengeri leguán, az egyetlen valódi tengeri gyík

A tengeri leguán (lat.: Amblyrhynchus cristatus, eng.: marine iguana) a hüllők (Reptilia) osztályába, a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, a gyíkok (Sauria) alrendjébe és a leguánfélék (Iguanidae) családjába tartozó faj. Csak a Galápagos-szigetek sziklás tengerpartjain honos. A Galápagos-szigetek egy 14 nagyobb szigetből, 6 kisebből és 107 sziklából álló vulkanikus szigetcsoport. Közigazgatásilag Ecuadorhoz tartoznak. A modern gyíkok között egyedülállóan a tengerből szerzi táplálékát, ez teszi az egyetlen valódi tengeri gyíkká. Ez a leguán szinte kizárólag algákkal táplálkozik, a nagyobb hímek alámerülnek, hogy megszerezzék, míg a nőstények és a kisseb hímek az apály zónában táplálkoznak, amikor a tenger visszahúzódik. Többnyire csapatokba verődve élnek a sziklás partvidékeken, ahol felmelegednek a viszonylag hideg vízben való merülés vagy az apályzóna látogatása után, de megtalálhatóak a mocsarakban, a mangrove-szigeteken és a strandokon is.

A különböző szigeteken élő és külön alfajt alkotó leguánok megjelenése eltérő. Bár viszonylag nagy számban vannak jelen és helyenként gyakoriak, mégis védett faj és veszélyeztetettnek tekinthető.

RENDSZERTAN:

Az Amblyrhynchus egy monotípusos nemzetség, amelynek csak egy faja van, az Amblyrhynchus cristatus.

EVOLÚCIÓ:

A kutatók elmélete szerint a földi leguánok (Conolophus nemzetség) és a tengeri leguánok közös ősöktől származtak, amikor megérkeztek a közép- és dél-amerikai szigetektől, feltételezhetően úszó farönkökön. A alápagosi varacskosfejű leguán és tengeri leguán egy kládot¹ alkotnak, és ennek a Galápagos-kládnak a legközelebbi rokona a mexikói és közép-amerikai Ctenosaura leguánok. A tengeri leguán 8-10 millió évvel ezelőtt vált külön a varacskosfejű leguántól, amely korábbi bármely ma létező galápagosi szigetnél.  Ezért arra következtetnek, hogy az ősi fajok által lakott vulkáni szigetek mára a víz alá merültek. A két faj kölcsönösen termékeny maradt annak ellenére, hogy külön nemzetségekhez tartoznak, és időnként hibridizálódnak, ahol territóriumaik átfedik egymást, ami az úgynevezett South Plaza Island-i hibrid leguánt eredményezi.

ALFAJOK:

Hagyományosan elfogadott rendszerezés:

• A. c. albemarlensis Eibl-Eibesfeldt, 1962 – Isabela-sziget
• A. c. ater Gray, 1831 (nem mindig elismert alfaj) – Pinzón-sziget
• A. c. cristatus Bell, 1825 – Fernandina-sziget
• A. c. hassi Eibl-Eibesfeldt, 1962 – Santa Cruz-sziget
• A. c. mertensi Eibl-Eibesfeldt, 1962 – San Cristóbal és Santiago-szigetek
• A. c. nanus Garman, 1892 – Genovesa-sziget
• A. c. sielmanni Eibl-Eibesfeldt, 1962 – Pinta-sziget
• A. c. venustissimus Eibl-Eibesfeldt, 1956 – Española-sziget  és a szomszédos apró Gardener-sziget

2017-ben, több mint 50 év elteltével, a fajok első átfogó rendszertani áttekintése során, morfológiai és genetikai bizonyítékokon alapulva újabb eredményekre jutottak, beleértve az öt új alfaj elismerését (ezek közül három olyan kisméretű szigeti populáció, amelyet korábban nem tekintettek alfajoknak)

• A. c. cristatus Bell, 1825 – Isabela és Fernandina-szigetek
• A. c. godzilla Miralles et al., 2017 – San Cristóbal-sziget észeki része
• A. c. hassi Eibl-Eibesfeldt, 1962 – Santa Cruz-sziget és a kisebb szomszédos szigetek, mint Baltra
• A. c. hayampi Miralles et al., 2017 – Marchena-sziget
• A. c. jeffreysi Miralles et al., 2017 – Wolf, Darwin és Roca Redonda-szigetek
• A. c. mertensi Eibl-Eibesfeldt, 1962 – San Cristóbal-sziget déli része
• A. c. nanus Garman, 1892 – Genovesa-sziget
• A. c. sielmanni Eibl-Eibesfeldt, 1962 – Pinta-sziget
• A. c. trillmichi Miralles et al., 2017 – Santa Fé-sziget
• A. c. venustissimus Eibl-Eibesfeldt, 1956 – Española (köztük a szomszédos apró Gardener-sziget) és Floreana-sziget
• A. c. wikelskii Miralles et al., 2017 – Santiago -sziget és a kisebb szomszédos szigetek, mint Rábida

FELÉPÍTÉS:

A Galápagos-szigetek korai látogatói nem voltak jó véleménnyel a tengeri leguánokról, 1798-ban James Colnett kapitány rútnak és undorítónak nevezte őket, 1835-ben Charles Darwin hasonlóan undorítónak és ügyetlennek vélte őket és így hívta őket 'imps of darkness'.

A tengeri leguánok színe nem mindig fekete, a fiatalok hátán világos csík fut végig és néhány felnőtt egyed szürke. A sötét tónus lehetővé teszi, hogy gyorsan felmelegedjenek a napon miután elhagyták a hűvös tengervizet. Kissé nehézkesen mozognak a szárazföldön, de kiválóan úsznak. Oldalirányban lapított farkuk és tüskés háti tarajuk segíti őket a vízben való előrehaladásban, még hossz éles karmaikkal a sziklákon képesek megkapaszkodni az erős tengeráramlásokban. A felnőtt hímek színe időszakosan változik, világosabbá válik párzási időszakban. Az alfajoktól függően szintén van különbség a felnőtt hímek színében. A Española, Floreana és Santa Fé-szigetek hímjei (a venustissimus és a trillmichi alfaj) a legszínesebbek, világos rózsaszín-piros és türkizkék jegyekkel. Összehasonlításképpen a viszonylag kis északi Genovesa, Marchena, Pinta, Wolf és Darwin-szigetekkel (jeffreysi, hayampi, sielmanni és nanus alfajok), ahol szinte teljesen fekete színűek és nem viselnek mintázatot. Más alfajok általában hasonlítanak a venustissimus és a trillmichi tompább színváltozataira, vagy feketések halvány sárga, okker, zöldes vagy szürke (piszkosfehér) mintázattal. A nőstények színe kisebb eltéréseket mutat a szigetek kötött, általában sötétek kevesebb kontrasztos színnel.

Méret:

A tengeri leguánok test mérete 12-49 cm között lehet, míg a farkuk hossza 17-84 cm között. Jelentős eltérések vannak a szigetek között. Az átlagos hossz az orrtól a faroktőig a Wolf és Darwin-szigeteken (jeffreysi alfaj) 19 cm, a Genovesa-szigeten (nanus alfaj) élők csak kicsit nagyobbak. Összehasonlításképpen, a Santa Cruz tengeri leguánok (hassi) átlagosan 35 cm-esek, az Isabela és Fernandina-szigeteken élők (cristatus) majdhogy nem nagyobbak. Más alfajok közepes méretőek.

A felnőtt hímek maximun tömege 12 és 1 kg között van alfajtól függően. Ezeknek az eltéréseknek az oka a szigetek eltérő elhelyezkedése miatt rendelkezésre álló étel mennyisége, a tenger hőmérséklete befolyással van az algák növekedésére.

A tengeri leguánok nemi kétalakúságok mutatnak, a kifejlett hímek kb. 70%-al nagyobbak a nőstényeknél. Összefüggés van a magas kor és a testméret között, főleg a kifejlett hímeknél. A nagyobb méretű hímek előnyben részesülnek a párzás során a nőstényeknél, de hátrányos lehet az El Niño² alatt, amikor az erőforrások szűkösek. Ez azt eredményezi, hogy nagy hímeknél magasabb a halálozási ráta, mint a nőstényeknél vagy a kisebb hímeknél.

ÉLETMÓD:

Szaporodás:

A tengeri leguánok szaporodási időszaka a hideg és száraz évszak alatt kezdődik, a párzás decembertől márciusig tart, a fészekrakás január és április között. A pontos idő a sziget elhelyezkedésén múlik. A nőstények 3-5, a hímek 6-8 éves korukra válnak ivaréretté. Az ivarérettséget először a csontnövekedési ciklus hirtelen csökkenése jelzi.

A hímeket a testméretük alapján választják ki a nőstények. Előnyben részesítik a nagyobb hímeket. A testméretnek köszönhetően a reprodukciós teljesítmény növekszik, a nagyobb nőstények nagyobb utótokat képesek létrehozni, amiből nagyobb egyedek fejlődnek ki. Udvarlás közben a hím bólogat a nősténynek, ha a nőstény elfogadja, a hím megragadja a nyakánál fogva és párosodnak. Körülbelül egy hónappal a párosodás után a nőstény 1-6 tojást rak. A tojásokat egy 30-80 cm mély fészekbe rakja a nőstény, amit maga ás. Néhány napig a lerakás után őrzi a fészket, hogy más fészkelő nőstények ki ne ássák. A bőrszerű fehér tojások 3-4 hónap elteltével kelnek ki, a kikelő kicsik a Microlophus fajokra hasonlítanak. A fészek akár 2 km-re is lehet a parttól a sziget belseje felé.

A tengeri leguánok általában csapatokban élnek, de párzási időszakban a hímek 6 hónapig védelmezik a territóriumukat. Szaporodási időszak alatt a kifejlett hímek között kialakuló harcok akár órákig is eltarthatnak. Mindazonáltal a harcok általában nem járnak súlyos sérülésekkel; a hím fenyegetően bólogat, ha másik udvarló válaszol erre, összeteszik fejüket és addig tolják egymást, míg valamelyikük meg nem hátrál.

A tengeri leguánok legfeljebb 60 éves korukig élvek, de az átlag 12 év vagy annál kevesebb.

Táplálkozás:

A tengeri leguánok csaknem kizárólag algákkal táplálkoznak az árapály zónákban, plusz 4-5 vörös alga faj tartozik az étrendjükbe. Az apály alatt előbukkanó Ulva lobata a zöld algák egy faját előnyben részesítik a nehezen hozzáférhető vörös algákkal szemben. A vörös algák közül gyakran fogyasztják a Centroceras, a Gelidium, a Grateloupia, a Hypnea, a Polysiphonia és a Pterocladiella nemzetségeket, de egyes populációkban az Ulva uralja az étrendet. Több más vörös, zöld és barna algatípust is feljegyeztek, és legalább 10 nemzetségnyi vörös és zöld algát rendszeresen elfogyasztanak. Az alga-diéta függ az algák gazdagságától, hogy melyiket részesítik előnyben, milyenek a táplálkozási szokásaik és az évszak, valamint a sziget helyzete is befolyásolja. Egyes mérgező fajokat (például Bifurcaria, Laurencia és Ochtodes) elkerülnek, de egyébként az algák kiválasztása az energiatartalom és az emészthetőség függvénye. Punta Espinoza-n a Fernandina-sziget északkeleti részén, mintegy 2000 tengeri leguán 28 tonna algát eszik meg egy évben, ezt ellensúlyozza az algák nagyon gyors növekedési üteme. Ritkán fogyasztanak még rákféléket, rovarokat és a galápagosi oroszlánfóka ürülékét és placentáját. Az Észak-Seymour-sziget lakossága eteti őket Batis maritima szárazföldi növénnyel, így ezeknek a leguánoknak magasabb túlélési esélyeik vannak azokban az időszakokban, amikor nem találnak elég algát maguknak. A tengeri leguánok utóbele speciálisan alkalmazkodott az alga-diétához, ami valószínűleg korlátozza más növények hatékony megemésztését. A frissen kikelt fiatalok az első hónapban főleg a nagyobb tengeri leguánok székletéből táplálkoznak, így szerzik nem az algák emésztéséhez szükséges baktériumokat.

A tengeri leguánok 20 m mélyre is képesek lemerülni és egy órán át visszatartani lélegzetüket. A legtöbb merülés kisebb, mint 5 méter és jóval rövidebb, a vízfelszín közelében táplálkozó egyedeknél ez 3 perc csupán. A tengeri leguánok csupán 5%-a úszik ki a nyílt tengerre és merül le az algákért, ezek az egyedek a nagy hímek. A lemerülők minimum mérete szigetenként és alfajonként változik, a Genovesa-szigeten (A.c. nanus) 0.6 kg, a Fernandina-szigeten (A.c. cristatus) 3 kg. Lassan úsznak, 0.45 m/s sebességgel és a legnagyobb rögzített sebesség is csak kétszer ekkora. A nőstények és a kisebb hímek az árapály zónában táplálkoznak, amikor visszavonul a tenger és addig maradnak ott, amíg a víz újra vissza nem tér arra a területre. Ez a táplálkozási szokás azért előnyös, mert így a nagy hímek nem versengenek a kisebbekkel és a nőstények elől sem eszik meg a táplálékot. Néhány köztes méretű egyed mindkét táplálkozási módszert használhatja.

Az étrend az évszakok szerint változik és a hatékonyságát a hőmérséklet növeli. Ezek a környezeti változások és az ezt követő táplálékhiány azt eredményezi, hogy a tengeri leguánok képesek megtalálni a táplálék megszerzésének leghatékonyabb módszerét, hogy több energiához jussanak és maximalizálják a testméretüket. Az El Niño ciklusban, amely két évre is csökkenti a táplálék mennyiségét, a testméretüket 20%-al csökkentették. Amikor az élelemhiány megszűnt, a méretük újra növekedésnek indult. Úgy vélekednek, hogy a leguánok csontjai valóban lerövidülnek, mert a kötőszövet változási csupán 10%-os méretcsökkenést eredményezne.

A tengeri leguánokat számos dolog segíti táplálékuk megszerzésében. A lapított farok segít az úszásban, a tompa fej (lapos orr) és éles fogak segít az algát lelegelni a sziklákról, az erőteljes végragok és helyes karmok segítenek a sziklákon való mászásban és kapaszkodásban és a tömör végtagi csontok, különösképp az első végtagoknál, ballasztkén segítik elő a merülést. Tengeri hüllőként sok sót fogyasztanak. A sót a vérükből kiválasztják, majd az orr speciális só-mirigyeibe juttatják, és oly módon szabadulnak meg tőle, mintha tüsszentenének. A fej fehér lehet a sűrített sótól.

A Microlophus fajok a tengeri leguánok hátán futkároznak, amikor legyekre vadásznak, a Darwin-pintyek és gezerigó félék időnként a bőrükön élősködő atkákkal és kullancsokkal táplálkoznak. Általában figyelembe se veszik őket a tengeri leguánok.

HŐSZABÁLYOZÁS:

A tengeri leguánok egyedülállóak, mivel olyan tengeri hüllők, amelyek kizárólag algákkal táplálkoznak. A Galápagos-szigetek környékén viszonylag hideg a víz, jellemzően 11 és 23 ° C között van a tenger felszínen. A preferált testhőmérséklet 35-39 ° C, a hőmérséklet folyamatosan csökken, amíg a vízben tartózkodnak táplálék után kutatva, akár 10 ° C-ra is csökkenhet, ezért számos életmódi sajátosságuk alakult ki a testhőmérséklet szabályozására.

Ektotermikus³ állatok révén, a tengeri leguánok csak rövid időt tölthetnek a hideg víz alatt táplálkozással. Ezután fel kell melegedniük. Amíg ez nem lehetséges, nem tudnak hatékonyan mozogni és sebezhetővé válnak a ragadozókkal szemben. Azonban ezt ellensúlyozza, hogy nagyon agresszív természetük van és könnyen harapnak vagy úgy tesznek, mintha harapni akarnának, amikor szorult helyzetbe kerülnek. A sötét színezet a gyors hő visszanyerésben segít. Éjszaka a hő megtartása érdekében gyakran alszanak szorosan egymáshoz, akár 50 fős csoportokban, míg mások egyedül alszanak növények alatt vagy a sziklák réseiben.

Általánosságban elmondható, hogy az egyes élelemszerzési utak hossza összefüggésben van a víz hőmérsékletével; minél hidegebb a víz, annál kevesebb időt töltenek benne. Azoknak az egyedek, melyek az árapály zónában táplálkoznak, lehetővé válik, hogy a szárazföldön maradjanak (az apály által előbukkanó sziklákon) vagy gyorsan elérjék szárazföldet. A nagytestű hímek, akik alámerülnek a táplálékért, a melegebb déli vizekben teszik ezt (bár késő reggeltől kora estig előfordulhat), lassabban veszítenek hőt a nagyobb testméretük miatt és hatékonyabb úszok.

A trópusi nap alatt a túlmelegedés is problémát jelenthet. Annak érdekében, hogy elkerüljék ezt, „lihegnek” és változtatják testhelyzetüket (szembefordulnak a nappal), hogy a legkisebb felületen érje őket és felemelik a testüket, így hűvös levegő halad át alattuk.

MEGŐRZÉS:

Állapot és fenyegetések:

A tengeri leguánok elterjedési területe viszonylag kicsi, jelenleg sebezhető státuszban van a Természetvédelmi Világszövetség (angolul: World Conservation Union vagy International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, röviden IUCN) listáján. Egyes partszakaszoknál, létszámuk elérheti a 2.800 egyedet egy km-en és a teljes népesség 20.0000-30.0000 fő is lehet. A legtöbb szubpopulációt nem vizsgálták teljes körűen, a Marchena-sziget létszáma 4.000-10.000 fő, a Rabida-sziget létszáma 1.000-2.000 és a Santa Fe-szigeté 15.000-30.000 fő.

Az időszakos El Niño csökkenti az algák számára szükséges hideg vizet, ami drámai módon csökkentheti a tengeri leguánok népességet, egyes szigeteken akár 90%-al is. Amikor El Niños alatt eltűnik a táplálékul szolgáló alga, a területeket az invazív barna algák (Giffordia mitchelliae) veszik át. A globális felmelegedéssel az El Niño események erősebbek lesznek és gyakrabban fordulnak elő.

A behurcolt ragadozók ellen kevés vagy egyáltalán nincs védelmük, ebbe tartoznak a sertések, kutyák, macskák és patkányok is. A kutyák képesek elejteni a felnőtt egyedeket is, míg más ragadozók a fiatal egyedekkel vagy a tojásokkal táplálkoznak. Ez gátolja a szaporodást és a faj hosszú távú túlélését. A kevés természetes ragadozó közül a galápagosi ölyv, a réti fülesbagoly, a lávasirály, a gémfélék és a galápagosi sikló lehet veszélyes a kicsi tengeri leguánokra. A természetes ragadozók közül valószínűleg a galápagosi ölyv a legveszélyesebb, de a tengeri leguánok rendelkeznek védekezési mechanizmusokkal ellenük.

Bár a véletlen műve, de az ember jelenti a legnagyobb fenyegetést erre a fajra. A tengeri leguánok hosszú ideig elszigetelt környezetben fejlődtek és sok kórokozó iránt nem fejlődött ki immunitás. Így nagy kockázata van a fertőzéseknek és hozzájárul a sebezhető státuszukhoz.

Véletlen tényezők és fenyegetéssel lehetnek rájuk, legalább is helyi szinten.  Például a Santa Fe-i populáció drasztikusan csökkent az MV Jessica olajszivárgás következtében 2001-ben.

Védelem:

Ecuador törvényei szerint a tengeri leguánok teljes mértékben védettek, és a CITES II. függelékében szerepelnek. Szinte a teljes földterület a Galápagos Nemzeti Park része (csupán a sziget emberek által lakott 3%-a nem tartozik bele), és az összes tengeri szakasz a Galápagos-i Tengerészeti Rezervátum része.

Tanulmányokat és kutatást végeztek, amelyek segíthetnek és elősegíthetik az endemikus fajok megőrzésére irányuló védelmi erőfeszítéseket. A tengeri algák megfigyelési szintje, mind dimenzionálósan, mind hormonálisan, hatékony módja annak, hogy megjósolja a tengeri leguán fajok állóképességét. A turizmussal való találkozás befolyásolja a tengeri leguánokat és a kortikoszteronszintek előre jelezhetik túlélésüket az El Niño események során. A fajok kortikoszteronszintjei mérik azt a stresszt, amellyel a populációikban szembesülnek. A tengeri leguánok az éhínség során nagyobb stressz által kiváltott kortikoszteron koncentrációkat mutatnak, mint a bőség időszakában. A szintek különböznek a szigetek között, és azt mutatják, hogy a túlélés az El Niño esemény során változik. A kortikoszteron variábilis választ ad a Galápagos-szigeteken található tengeri leguánok populációinak általános közegészségére, ami hasznos tényező a fajok megőrzésében.

Az egészség egy másik mutatója a glükokortikoid szintje. A glükokortikoid felszabadulás előnyösnek tekintő, segíti az állatokat a stresszes körülmények túlélésében, míg az alacsony glükokortikoid szint a rossz testállapotról számol be. A nagy mennyiséfő stressz alatt álló fajok magasabb glükokortikoid szintet mutatnak, ami következményekkel járhat, például a szaporodásban hiba lép fel. Az emberi aktivitást a fajok glükokortikoid szintjének emelkedéseként róható fel. Egy tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a tengeri leguánok a turizmus központi területein nem krónikusan stresszesek, de alacsonyabb stressz hatást mutatnak a turizmus által zavartalan csoportok. Az idegenforgalom tehát hatással van a tengeri leguánok fiziológiájára. A glükokortikoid szintek információi jó monitorok az emberi hatás hosszú távú következményeinek előrejelzésében.

¹ Klád: Különböző szervezeteknek ama (rendszertani, taxonómiai) csoportja, amelyek közös ősre vezethetők vissza a leszármazási vonalaikon.

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/oxford-typotex-biologiai/ch01s11.html

² El Niño: egy természetes éghajlati jelenség, ami a tengervíz áramlásával van összefüggésben és ciklikusan jelentkezik. Karácsony tájékán kezdődik és 9-12 hónapig tart. A Csendes-óceáni térség Egyenlítő közeli területe karácsony táján erősen felmelegszik. Hatására aszályos, száraz időszak lép fel Afrikában és Ausztráliában, a Karib-tengeren és az Egyesült Államok nyugati partján pedig az óriási esőzéseket okozhat. Az El Niño előszezont általában az átlagosnál kevésbé aktív Atlanti-óceáni hurrikán szezon is jellemzi.

https://hu.wikipedia.org/wiki/El_Ni%C3%B1o

³ Ektotermikus: A hüllők a közhiedelemmel ellentétben nem "hidegvérűek", hanem sokkal inkább ektotermikus állatok, ami azt jelenti, hogy testhőmérsékletük az őket körülvevő környezettől függ, mivel saját maguk alig képesek hőt termelni.

Forrás: wikipedia

Képek: google

Videó: youtube