Magyarországi kétéltűfajok / 21. Dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus)

MEGJELENÉS:

Nagytestű gőte, akár 12-13 cm-re is megnőhet, de a tarajosgőte-fajcsoport tagjai közül ez a faj a legkarcsúbb, amely elsősorban vízi életmódjából adódik. A három hazai tarajosgőtefaj elkülönítésére szolgáló Wolterstorff-index (mellső végtag hossza: azonos oldali végtagok közötti távolság) a nőstények esetében 34-45%, a hímeknél pedig 45-52%, ami kevesebb, mint a másik két faj esetében. Teste sötétbarna, fekete foltokkal tarkítva, vagy egységesen fekete színű. A fekete torokrészen és az oldalán apró fehér foltok találhatóak, a hasa élénk narancssárga fekete foltokkal. A nászruhás hím a szem vonalától a farok végéig húzódó rojtozott szélű magas tarajt visel, a farka oldalán hosszanti fehér csík található. Szivárványhártyája narancssárga. A két ivar között némi testméretbeli különbség mutatkozik, a hímek valamivel kisebbek, és kloákájuk duzzadtabb. A lárva hossza 30-70 mm, zömök testalkatú. Feje szélessége meghaladja a törzs átmérőjét. Orra rövid és tompán lekerekített. Szemei nagyok, oldalt és magasan állnak, átmérőjük egyenlő az orrlyukak közti távolsággal. Végtagjaik hosszúak és vékonyak, ujjai mind a mellső, mind a hátsó lábain nagyon vékonyak. Farka hosszabb, mint a teste, csúcsos végű. Hátoldala világos-, közép- vagy zöldesbarna, feketén pontozott. Úszóvitorlája felső szélén fekete foltok láthatóak.

ELŐFORDULÁSA HAZÁNKBAN:

Hazánkban található a faj elterjedésének legnagyobb része. Az ország szinte minden síkvidéki vizes élőhelyén előfordul. A Nyugat-magyarországi-peremvidéken (Őrség, Kőszegi-hegység) az alpesi tarajosgőte váltja fel, illetve északon, az Aggteleki-karszton a közönséges tarajosgőtével kevert állományai találhatóak.

ÉLŐHELY:

A síkságok vizeinek gyakori lakója. Megtalálható tavakban, mocsarakban, csatornákban és holtágakban, de észlelték már a Dunában és a Duna-Delta főbb csatornáiban is. Főleg mélyebb vizekben fordul elő, ahol elegendő rejtőzésre alkalmas alámerülő vízinövényzet található, de ahol gyakori, szaporodik sekély tavaszi kiöntésekben, vagy időszakos kisvizekben is, ezeket a vizeket viszont hamar elhagyja. Elsősorban nyílt területek vizeiben található.

ÉLETMÓD:

A fajcsoport leginkább vízhez kötődő tagja. Időjárástól és előfordulástól függően nagyjából március elejétől kezdődik a vándorlása a telelőhelyekről a víztestekbe, ahol megkezdik nászukat. Ettől kezdve akár 6 hónapig is a vízben maradhatnak. Repedésekben, üregekben, kövek és farönkök alatt húzódnak meg, és főleg éjszaka aktívak.

TÁPLÁLKOZÁS:

Mind a kifejlett egyedek, mind a lárvák ragadozó életmódúak. A vízben töltött időszakban vízirovar- és szúnyoglárvákkal, kisrákokkal (vízibolhák, evezőlábú rákok) és gyakran kisebb ebihalakkal táplálkoznak. Szárazföldi életszakaszukban nagyrészt bogarakat, legyeket és hártyásszárnyúakat fognak.

SZAPORODÁS:

Egyes élőhelyeken, főleg ahol sekélyebb, kiszáradó vizekben szaporodnak, hamarabb elhagyják a víztestet, és szárazföldi életmódra váltanak. Egy nőstény nagyjából 200 petét rak, melyeknek körülbelül a feléből alakul ki lárva. Az átalakult lárvák nyár végén, ősz elején hagyják el a vizet.

MEGŐRZÉS:

A dunai tarajosgőte állományai csökkenőben vannak. A veszélyeztető tényezők közül a szaporodóhelyek kiszáradása és az élőhelyek megszűnése, feldarabolódása a legfontosabbak. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.