Magyarországi kétéltűfajok / 23. Vöröshasú unka (Bombina bombina)

MEGJELENÉS:

A vöröshasú unka hátoldala szürke vagy fekete, bőrét lekerekített szaruszemölcsök borítják. Létezik egy zöld hátú változata is, amely a normál színezetű egyedekkel együtt fordul elő. Fekete hasoldala a narancssárgától a sötétpirosig terjedő színárnyalatú, egymástól jól elkülönülő foltokkal tarkított. A lábujjakra a vörös foltok nem terjednek rá. A has fekete alapszínében tűhegynyi fehér pontok láthatóak. A hímek mellső végtagján párzási időszakban fekete színű hüvelykvánkos látható. A kifejlet állat 35-50 mm-re, lárvája 15-38 mm-re nő meg. Az ebihal szemei közötti távolság kétszer akkora, mint az orrlyukak közti távolság. Légzőnyílása és végbélnyílása is a has középvonalában található. Farka vége tompán kihegyezett, felső vitorlája a szemek mögött kezdődik. Szája nyitva ovális, csukva ív alakú, a felső ajkán 2, az alsón pedig 3 fogsor van. Felső ajka 1, alső pedig 2 sor szemölccsel szegett. Hátoldala barna, farka barnán pontozott.

ELŐFORDULÁSA HAZÁNKBAN:

Hazánkban a sík- és dombvidékek lakója, gyakorlatilag minden tájegységben megtalálható. Hibridzónát alkot a középhegységeinkben előforduló sárgahasú unkával a Bakony, a Mátra, a Bükk, a Zemplén, és Mecsek hegylábainál.

ÉLŐHELY:

Mindenféle vizes élőhelyen előfordul, ahol sűrű vízinövényzet található. Előnyben részesíti a náddal, hínárral, békaliliommal és békabuzogánnyal gazdagított vizeket. Főleg a nagyobb kiterjedésű, állandó vízállásokat kedveli, de megél csatornákban, holtágakban, mocsarakban, kiöntésekben, és nagyobb pocsolyákban is. Gyorsfolyású vizekben ritkán található meg. Fontos szempont számára a víz tisztasága.

ÉLETMÓD:

A vöröshasú unkák általában március végén, elején jönnek elő a szárazföldi búvóhelyükről, és vándorolnak a vizekbe. Ekkor kezdődik párzási időszakuk, ez alatt aktív egyedeket nappal is lehet látni. Szívesen sütkéreznek a sekély vízben, de a hímek alkotta kórusok sötétedéskor kezdenek rá igazán. A hideg és az erős szél jelentősen csökkenti az aktivitásukat. Az állomány nagy része egész nyáron a vízben vagy vízközelben marad, és csak ősszel hagyja el a vizet a teleléshez. Veszély esetén a vöröshasú unka védekező pózt vesz fel, úgynevezett „unkareflex”-et mutat. Végtagjait és fejét felfeszítve, hátát homorítva élénk színű hasi oldalát mutatja, szemét eltakarja, esetenként a hátára is fordul. Ragadozói elsősorban madarak, de ragadozó kisemlősök is előszeretettel fogyasztják. Bőrváladékának méreganyaga gyengébb, mint a sárgahasú unkáé.

TÁPLÁLKOZÁS:

Az ebihalak főleg algákkal táplálkoznak. A frissen átalakult békák vízirovarokat esznek, a felnőtt egyedek pedig mindenféle rovart, de elsősorban vízi gerincteleneket fogyasztanak.

SZAPORODÁS:

Párzási időszakban a hímek felfekszenek a víz felszínére és jellegzetes „unk-unk” hívóhangot adnak. Territoriális viselkedést is mutatnak, lábukkal vízrezgéseket keltenek, ezzel jelzik területük nagyságát. A nőstények összesen 100-300 petét raknak le kisebb csomókban, vízinövények leveleire helyezve azokat. Az ebihalak 2-2,5 hónap alatt alakulnak át, és nyár végén hagyják el a vizet.

MEGŐRZÉS:

A vöröshasú unkát veszélyeztető legfőbb tényező a vizes élőhelyek megszűnése, kiszáradása, ami Nyugat- és Közép-Európában számos populáció eltűnését eredményezte már. Eltűnését olyan további tényezők okozzák még, mint a vizek elszennyezése, az idegenhonos fajok betelepítése, vagy a különféle betegségek, mint például a nemrégiben felfedezett gombafertőzés, a kitridiomikózis, amelyet ugyan ezen a fajon még nem találtak meg, a sárgahasú unkán már bizonyítottan előfordul. A vöröshasú unka a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 10.000 Ft.