Magyarországi kétéltűfajok / 24. Sárgahasú unka (Bombina variegata)

MEGJELENÉS:

A sárgahasú unka háta szürke, háti szaruszemölcsei hegyesek, tüskések. Hasoldalán a foltok élénk citromsárga vagy halványsárga színűek, és összefüggőbbek, mint a vöröshasú unka, Bombina bombina (LINNAEUS, 1761) vörös foltjai, és a hüvelykujjra is kiterjednek. A hímek mellső végtagján párzási időszakban sötét hüvelykvánkos látható. Testfelépítése robusztusabb, mint a vöröshasú unkáé, és nincs hanghólyagja, tehát hívóhangja jóval gyengébben hallható, mint a vöröshasú unkáé. A sárgahasú unka bőre mérgező váladékot termel, ami nyálkahártyára kerülve égető, csípő érzést okoz. A kifejlet állat 40-60 mm-re, lárvája 31-54 mm-re nő meg. A lárva szemei közötti távolság kétszer akkora, mint az orrlyukak közti távolság. Légzőnyílása és végbélnyílása is a has középvonalában található. Farka vége tompán kihegyezett, felső vitorlája a hát közepén kezdődik. Szája nyitva ovális, csukva ív alakú, a felső ajkán 2, az alsón pedig 3 fogsor van. Hátoldala szürkésbarna, farkát sűrű barna foltok tarkítják.

ELŐFORDULÁSA HAZÁNKBAN:

Hazánkban a középhegységekben elszigetelt populációk formájában fordul elő a Bakony, a Pilis-Visegrádi-hegység, a Mátra, a Bükk és Mecsek területén. Nem elszigetelt állományai az Őrség, Zemplén és Aggteleki-karszt területén fordulnak elő. Hibridzónát alkot a vöröshasú unkával a Bakony, Mátra, Bükk, Zemplén, és Mecsek hegylábainál.

ÉLŐHELY:

Hegyvidéki vizes élőhelyeket kedveli, előfordulását a domborzat, tengerszint feletti magasság és a csapadékmennyiség együttesen határozza meg. Hazánkban, az Őrségben akár 150-200 m-es tengerszint feletti magasságon is előfordul. Élnek tavakban és patakok mentén is, de előnyben részesítik a kisméretű, időszakos pocsolyákat, és megtalálhatóak többek között keréknyomokban, erdészeti utakon, vizesárkokban is.

ÉLETMÓD:

A sárgahasú unka főleg éjjel aktív, de nappal is könnyen megfigyelhetjük a pocsolyák víztükréből kiemelkedő szempárokat. Április elején jön elő a téli hibernációt követően, amikor a pocsolyák vize már felmelegszik 10-12 °C fokra. Veszély esetén fejüket és végtagjaikat felszegve, hátukat homorítva minél többet igyekeznek mutatni színes hasoldalukból, azaz a jellegzetes „unkaraflex’-et mutatják, amivel igyekeznek eltántorítani ellenségeiket. Fő predátoraik a ragadozó kisemlősök, mivel a bőrük által termelt mérgező váladékot a madarak nem tudják tolerálni.

TÁPLÁLKOZÁS:

A lárvák algát, a kifejlett egyedek elsősorban szárazföldi ízeltlábúakat fogyasztanak, de vízi gerinctelenek is szerepelnek az étlapjukon.

SZAPORODÁS:

A párzás és peterakás időszaka akár egész nyáron tarthat, ilyenkor a hímek a jellegzetes, de a vöröshasú unkáénál magasabb, gyorsabb, és halkabb „unk-unk” hívóhangjukkal csalogatják a nőstényeket, amelyek 50-100 petét raknak le kisebb csomókban. Az ebihalak 1,5–2 hónap alatt alakulnak át teljesen, majd elhagyják a vizet.

MEGŐRZÉS:

Az urbanizáció és a különböző emberi tevékenységek következtében tönkrement élőhelyekről számos populáció eltűnt már. A nemrégiben felfedezett gombafertőzés, a kitridiomikózis bizonyítottan megtámadja a sárgahasú unkát, jóllehet eddig még nem találtak összefüggést a gomba jelenléte és a fertőzött populációk állományainak csökkenése között. A sárgahasú unka a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.