MEGJELENÉS:
A nagy tavibéka a legnagyobb termetű, vízhez kötött hazai békafajunk, testhossza (lábak nélkül) elérheti a 15 cm-t. Általában közép- vagy sötétzöld színű, a gerince mentén gyakorta látható egy hosszanti vékony, világoszöld csík. Hátán egészen sötét olajzöld, szinte fekete foltok is gyakran megjelennek. Hasa piszkosfehér, rendszerint feketés foltokkal tarkított. A combok hátsó fele tigrismintaszerűen sávozott, de eltérően a többi zöldbékánkétól a világos sávok piszkosfehérek, és nem sárgák. A nagy tavibéka combjai hosszabbak, mint a kis tavibékáé, ezért, ha a test hossztengelyére merőlegesen állítjuk be őket, és térdben behajlítjuk a lábakat, bokaizületeik átfedésbe kerülnek – ellentétben a kis tavibékával, amelynél nem érnek össze. A hátsó lábfejen növő sarokgumó azonban rövid és alacsony. Nászidőszakban a hím mellső lábán sötétszürke hüvelykvánkos fejlődik, hanghólyagja szintén sötétszürke. Hangja jellegzetes, az erőteljes „kvark-kvark” szólamokat, mekegésre vagy kacagásra (innen a másik neve: kacagó béka) emlékeztető brekegéssel keveri. Éjszaka és nappal egyaránt szól.
ELŐFORDULÁSA HAZÁNKBAN:
A nagy tavibéka széles körben elterjedt békafajunk, és a magasabb dombvidékek, hegységek kivételével lényegében mindenhol jelen van, ahol az élőhelyi feltételek adottak a megtelepedésére.
ÉLŐHELY:
Általában nagyobb kiterjedésű, nyílt felszínű víztestekben jelenik meg, ezért szinte bizonyosan találkozhatunk vele halastavaink, horgásztavaink és nagyobb holtágaink partján. Bár a békák többnyire kerülik a gyorsfolyású vizeket, a nagy tavibéka alkalmasint előfordul nagyobb folyóink mentén, még a Duna budapesti szakaszán is felbukkan. Jó sótűrő képességének köszönhetően a növényzetben ritkább szikes tavainkban is főként ez a zöldbékafaj a jellemző. Előfordul, de nem jellemző a mocsaras, lápi élőhelyeken vagy az erősen zavart víztestekben, kisebb pocsolyákban, tocsogókban is. Élőhely-választását valószínűleg nagymértékben befolyásolja az a tény, hogy ebihala erősen oxigénigényes, és érzékenyen reagál a vizek eutrofizációjára.
ÉLETMÓD:
Igen hamar, már március elején is találkozhatunk vele. A víz alatt, iszapban telel át. A kifejlett állatok 1-4 éves korukban válnak ivaréretté.
TÁPLÁLKOZÁS:
Táplálékuk igen változatos, étlapjukon földigiliszták, csigák, ízeltlábúak és alkalmanként más kétéltűek illetve kisebb emlősök is szerepelnek. Ritkán rákapnak a halivadékra is, de ez csak sűrűn telepített halastavakban fordul elő.
SZAPORODÁS:
Nászidőszaka később kezdődik, áprilistól júniusig tart. A hímek kórust alkotva csalogatják a nőstényeket a párzóhelyre. Gyakran hibridizálódik a kis tavibékával (Pelophylax lessonae) (a jelenség részletes ismertetését lásd a kecskebékánál), a hibrid kecskebéka egyik szülőfaja. A nőstények kislabda méretű petecsomókat raknak le, melyekben általában 600-2000, de szélsőséges esetben akár 10 000 pete is található. Az ebihalak nyár végére alakulnak át, de a fiatalok nem vándorolnak el a víz közeléből, kifejezetten vízhez kötött faj.
MEGŐRZÉS:
A nagy tavibéka Magyarországon jelenleg nem veszélyeztetett faj, széles körben elterjedt, és állományainak csökkenéséről nincs ismeretünk. Vízhez kötődő életmódja miatt azonban érzékenyen érintheti a kitridiomikózis (a kétéltűeket világszerte veszélyeztető gombafertőzés). Korábban kedvelt zsákmánya volt az éttermeket békacombbal ellátó gyűjtőknek. A természetvédelmi szabályozás miatt ez a tevékenység napjainkra már alábbhagyott, legfeljebb saját, étkezési célú gyűjtése fordul még helyenként elő. A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke: 10 000 Ft.
Forrás: http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/nagy-tavibeka
Képek: google